Környezetvédelmi kampányok gyerekeknek
A Dalkia csoport anyavállalata, a Veolia Environnement csoport nagy figyelmet fordít a környezetvédelemre. Ez azon túlmenően, hogy kutatóik folyamatosan dolgoznak a környezet védelmét szolgáló innovációs megoldásokon, azt is jelenti, hogy kommunikációs politikájukban nagy hangsúlyt fektetnek a gyermekek, a felnövekvő generáció környezettudatos nevelésére, a pedagógiai kommunikációra.
Ennek jegyében rendezte meg a cégcsoport 2004-ben az első nemzetközi környezetvédelmi rajzpályázatát, "Papirusztekercs a Föld körül" címmel, mely során egy 25 méter hosszú papirusztekercs utazott át 4 kontinens 24 városán, ahol a gyerekek rárajzolták környezetvédelmi üzeneteiket. A sikeres kampány után, a Veolia minden évben hasonló nagyszabású pályázatot írt ki a környezetvédelem, az egészségmegőrzés, a fenntartható fejlődés témakörében: 2005-ben "Zászlók a Föld körül", 2006-ban "Rajzokkal környezetünk védelméért", 2007-ben "Mesékkel a világ körül, történetek az emberről és a természetről" elnevezésű pályázaton vehettek részt a 8-11 éves gyerekek.
2008-ban immár ötödik alaklommal hirdette meg a a Veolia Environnement legújabb környezetvédelmi pályázatát, "Amikor a világ városai mesélnek" címmel. Ebben a kampányban a gyerekek feladata az volt, hogy bemutatassák, mit mesélne városuk jelenlegi környezeti állapotáról, a fejlesztési lehetőségekről, vágyakról. Az aktuális helyzetkép után egy olyan jövőbeni város képét vázolták fel, amely mind a Földdel, mind a lakosaival harmóniában tud élni, ezáltal lehetőséget teremt egy jobb, a környezeti és természeti értékeket tiszteletben tartó jövőre.
|  |
|